Barion Pixel

Csapatépítő

  Feladatok leírása

"KAPITÁNY"  csapatépítő

Balaton-ismeret kvíz:

Az alábbi feladat személyesen a hajó kapitányának vezetésével kerül lebonyolításra. Több, mint 30 éves balatoni hajózási múlttal, és igazi showman vénákkal megáldott kapitányunk olyan hangulatot teremt a 10+1 kérdésből álló kvíz alatt, mintha egy TV műsorban szerepelnének a jelenlévők.

Cél –> Asszertív kommunikáció elérése

Navigálás, kormányzás:

A feladat első része a navigálás, a hajóskapitány által kijelölt balatoni települések irányának meghatározása. Ezután a csapat által választott kapitány-helyettesek kormányázásával, a hajó helyes irányba állítása után tekinthető elvégzettnek a feladat.

Cél –> Együttműködési és kommunikációs készségek fejlesztése

Árbocmászás:

Igaz, a feladat neve arra utal, de tényleges mászás nélkül teljesíthető. Egy csapattag egy biztosított tartó ruházatot vesz fel, majd a csapat többi tagja felhúzza őt az árbockosárba. Ahány csapattag vállalkozik a némi bátorságot igénylő kihívásra, annyi pontot szereznek összesen.

Cél  –> Bizalom erősítése, gátlások leküzdése

Csomózás:

A  feladat teljesítéséhez egy kis ügyesség és fokozott figyelem is szükséges. A hajó elsőtisztje összesen hat féle népszerű és hatásos csomózási technikát mutat be, amit némi gyakorlás után a résztvevőknek is el kell sajátítaniuk, ha maximális pontszámot szeretnének elérni.

Cél  –> Koncentráció és önbizalom növelése

Kalóz induló:

Egy kalóz dal vagy vers megírása mindig előhozza a kreativitást a csapattagokból, főleg ha bele kell szőni az alkotásba 10 olyan fogalmat, ami a munkáltatóhoz kapcsolódik. A tréning végén kerülnek előadásra a szerzemények, melyek kiváló hangulata megkoronázza a programot.

Cél  –> Kreativitás felszínre hozása

Célba lövés airsoft puskákkal:

Ez a feladat pontosan az, aminek hangzik, airsoft puskával kell lufikat kilőni. A csapatnak 10 lufit kell időre felfújni, megkötni, a vízbe dobni, és egy választott mesterlövésznek kilőni. A lufik és a golyók természetbarát, néhány mp alatt vízben lebomló anyagból vannak, s miután lejárt az idő, fakultatív mindenki kipróbálhatja a lövést.

Cél  –> csapatmunka elősegítése, gátlások feloldása

  "ADMIRÁLIS"  csapatépítő

Matrózbüntetés:

Egy régi szokás volt a tengeren, hogy büntetésből a renitens matrózt áthúzták a hajó alatt. A feladat ennek a meglehetősen szigorú büntetésnek a szimulációja, de természetesen nem a résztvevőkkel, hanem élethű bábukkal helyettesítve.

Cél  –> Problémamegoldó készségek fejlesztése

Kishajós evezés:

A nagyhajó körül kis csónakkal evezve adott célig időre eljutni.

Cél –> Ügyesség, csapatszellem, kitartás fejlesztése

Evakuálás:

A süllyedő hajó szimulációjának a során a csapattagoknak egy mentőcsónakban kell elhagyni a hajót, hogy menedékre leljenek egy mentőkapszulában. A feladat nagyobb kihívássá és szórakoztatóbbá tétele érdekében az evezők helyett, seprűk állnak a rendelkezésükre a résztvevőknek.

Cél  –> Stresszhelyzetek kezelése, gyors döntéshozatal, csapatmunka javítása

Cápa/bálnavadászat:

A vízben úszó „bálnát” a hajóról kell dárdák eldobásával levadászni, amelyek a hajóhoz rögzítve vannak.

Cél –> Ügyesség, koncentráció fejlesztése

  "SEA JOKE"  csapatépítő

Matrózbüntetés:

Kihajózunk, térképpel, iránytűvel, feladványokkal, távcsővel (árbócról) megkell találni a kincs helyét, gumicsónakkal kiküldeni 4 embert a kincsért. A kapitány elhajózik, feladványt megfejtve visszatér (ne akard a kincset, mert), felveszik a hajóra az embereket, a ládába nem kincs van, hanem rossz ómen, a hajó megáll és sodródik, megkell fejteni a rejtvényt, hogy elszálljon az átok. 

Cél  –> Problémamegoldó készségek fejlesztése

  "SZÁRAZFÖLDI"  csapatépítő

Matrózbüntetés:

Egy régi szokás volt a tengeren, hogy büntetésből a renitens matrózt áthúzták a hajó alatt. A feladat ennek a meglehetősen szigorú büntetésnek a szimulációja, de természetesen nem a résztvevőkkel, hanem élethű bábukkal helyettesítve.

Cél  –> Problémamegoldó készségek fejlesztése

Kishajós evezés:

A nagyhajó körül kis csónakkal evezve adott célig időre eljutni.

Cél –> Ügyesség, csapatszellem, kitartás fejlesztése

Evakuálás:

A süllyedő hajó szimulációjának a során a csapattagoknak egy mentőcsónakban kell elhagyni a hajót, hogy menedékre leljenek egy mentőkapszulában. A feladat nagyobb kihívássá és szórakoztatóbbá tétele érdekében az evezők helyett, seprűk állnak a rendelkezésükre a résztvevőknek.

Cél  –> Stresszhelyzetek kezelése, gyors döntéshozatal, csapatmunka javítása

Cápa/bálnavadászat:

A vízben úszó „bálnát” a hajóról kell dárdák eldobásával levadászni, amelyek a hajóhoz rögzítve vannak.

Cél –> Ügyesség, koncentráció fejlesztése

  "100-500 RÉSZTVEVŐS"  csapatépítő