Barion Pixel

Csapatépítő

  Feladatok leírása

"KAPITÁNY"  csapatépítő

Balaton-ismeret kvíz:

Az alábbi feladat személyesen a hajó kapitányának vezetésével kerül lebonyolításra. Több, mint 30 éves balatoni hajózási múlttal, és igazi showman vénákkal megáldott kapitányunk olyan hangulatot teremt a 10+1 kérdésből álló kvíz alatt, mintha egy TV műsorban szerepelnének a jelenlévők.

Cél –> Asszertív kommunikáció elérése


Navigálás, kormányzás:

A feladat első része a navigálás, a hajóskapitány által kijelölt balatoni települések irányának meghatározása. Ezután a csapat által választott kapitány-helyettesek kormányázásával, a hajó helyes irányba állítása után tekinthető elvégzettnek a feladat.

Cél –> Együttműködési és kommunikációs készségek fejlesztése

 

Árbocmászás:

Igaz, a feladat neve arra utal, de tényleges mászás nélkül teljesíthető. Egy csapattag egy biztosított tartó ruházatot vesz fel, majd a csapat többi tagja felhúzza őt az árbockosárba. Ahány csapattag vállalkozik a némi bátorságot igénylő kihívásra, annyi pontot szereznek összesen.

Cél  –> Bizalom erősítése, gátlások leküzdése

 

Csomózás:

A  feladat teljesítéséhez egy kis ügyesség és fokozott figyelem is szükséges. A hajó elsőtisztje összesen hat féle népszerű és hatásos csomózási technikát mutat be, amit némi gyakorlás után a résztvevőknek is el kell sajátítaniuk, ha maximális pontszámot szeretnének elérni.

Cél  –> Koncentráció és önbizalom növelése

 

Kalóz induló:

Egy kalóz dal vagy vers megírása mindig előhozza a kreativitást a csapattagokból, főleg ha bele kell szőni az alkotásba 10 olyan fogalmat, ami a munkáltatóhoz kapcsolódik. A tréning végén kerülnek előadásra a szerzemények, melyek kiváló hangulata megkoronázza a programot.

Cél  –> Kreativitás felszínre hozása

 

Célba lövés airsoft puskákkal:

Ez a feladat pontosan az, aminek hangzik, airsoft puskával kell lufikat kilőni. A csapatnak 10 lufit kell időre felfújni, megkötni, a vízbe dobni, és egy választott mesterlövésznek kilőni. A lufik és a golyók természetbarát, néhány mp alatt vízben lebomló anyagból vannak, s miután lejárt az idő, fakultatív mindenki kipróbálhatja a lövést.

Cél  –> csapatmunka elősegítése, gátlások feloldása

Tengerész zsákja(+18):

Adott egy zsák tele hajós és nem hajós felszerelésekkel. A csapattagoknak látatlanul ki kell választaniuk egy tárgyat, amelyet utána meg kell nevezniük, hogy mi lehet az. Mivel ebben a zsákban nem csak hajós felszerelések vannak, így szórakoztatóbb a feladat.

Cél --> Kreativitás felszínre hozása, gátlások feloldása, tengerész ismeretek fejlesztése


  "ADMIRÁLIS"  csapatépítő

Kapitány csapatépítő feladatai +

Matrózbüntetés:

Egy régi szokás volt a tengeren, hogy büntetésből a renitens matrózt áthúzták a hajó alatt. A feladat ennek a meglehetősen szigorú büntetésnek a szimulációja, de természetesen nem a résztvevőkkel, hanem élethű bábukkal helyettesítve.

Cél  –> Problémamegoldó készségek fejlesztése

 

SUP-os evezés:

A nagyhajó körül kis SUP-al evezve adott célig időre eljutni.

Cél –> Ügyesség, csapatszellem, kitartás fejlesztése

Kalóz roulette(+18):

A csapatok egy feles poharakkal teli tálcát kapnak, aminek a fele vodka, fele pedig mentes víz. A csapatok egyesével isszák a feleseket, amennyiben vodkát ittak, újra kell inniuk, ameddig a vizek el nem fogynak. Annál több pontot kapnak a csapatok, minél több vodka marad meg a tálcán. 

Cél --> jó hangulat fejlesztése



  "SZÁRAZFÖLDI"  csapatépítő

Íjászat:

A résztvevők akár 4 lőállásban próbálhatják ki az íjászat különleges élményét fix és mozgó célokra, különböző pontozási rendszer alapján.

 "Vízvezeték" :

A feladat során a csapatnak a rendelkezésre álló alapanyagokból (PVC-, gumi-, Polifoam csövek, szigetelő anyagok,…) egy vízvezetéket kell építeniük. A vízvezetéket csak abban az esetben tudják megépíteni ha kreatívan használják fel az eszközöket. A megépített vezetéken egy egységnyi vizet kell átengedniük úgy, hogy a végén minél több maradjon az edénybe. A játék végén lemérjük a víz mennyiségét és regisztráljuk az értékelő lapra.

Trükkös kerékpár:

A csapatoknak egy különlegesen megépített három kerekű trükkös kerékpárral kell teljesíteni egy szlalom bójapályát . A résztvevők a testsúlyuk áthelyezésével tudják irányítani a kerékpárt, de azt is úgy hogy fordítva kell csinálni. Tehát ha balra dől akkor a kerékpár jobbra megy és fordítva. Nagyon vicces feladat amihez elengedhetetlen a nagyfokú koncentráció és ügyesség.

Airsoft Lufivadászat:

A résztvevők meghatározott lövésszámból le kell lőniük a programvezető utasításai alapján a meghatározott színű és darabszámú levegőben lengő léggömböket airsof fegyverekkel. Lehet játszani a lufik szineivel, mennyiségével, lövések számával és távolságával.

Riadó az atomreaktorban:

Egy 4 méteres „grafit rudat” (fa gerendát) kell bejuttatni az atomreaktor hűtőjének egyik függőleges csatornájába, egy lyukba. A lyuk egy 5 méter sugarú kör közepén található. A körön belüli részeket nem lehet érinteni, senki nem teheti be a lábát, és semmilyen eszközt sem. A rúd mozgatásához a csapat „acélsodronyokat” (köteleket) használhat, ezek segítségével kell azt pontosan megemelni, mozgatni és majd beleállítani a lyukba. A csoportos problémamegoldás témakörén túl a feladat azt az élményt is nyújtja, hogy az elsőre látszólag lehetetlennek tűnő feladat, csapatösszefogással könnyedén megoldható.

Film felismerés:

A csapatnak fényképek alapján kell felismerniük az egyes híres, klasszikus filmeket. Egy táblázatba írhatják be a megfejtéseiket, melyeket a program végén ellenőrizni fogunk.

   


  "100-500 RÉSZTVEVŐS"  csapatépítő

Kapitány csapatépítő feladatai +

Matrózbüntetés:

Egy régi szokás volt a tengeren, hogy büntetésből a renitens matrózt áthúzták a hajó alatt. A feladat ennek a meglehetősen szigorú büntetésnek a szimulációja, de természetesen nem a résztvevőkkel, hanem élethű bábukkal helyettesítve.

Cél  –> Problémamegoldó készségek fejlesztése

 

SUP-os evezés:

A nagyhajó körül SUP-al evezve adott célig időre eljutni.

Cél –> Ügyesség, csapatszellem, kitartás fejlesztése